Hírek

A Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikáján hétfőn átadták azt a hibrid műtőt, ahol elsősorban speciális szívkatéteres beavatkozásokat végeznek, de alkalmas akár nyitott szívműtétek elvégzésére is. A legfejlettebb technológiát képviselő műtőt mintegy egymilliárd forintból alakították ki.

A régió legnagyobb állásbörzéjén csaknem 800 négyzetméteren várja a látogatókat április 17-én, szerdán a Debreceni Egyetem. A rendezvény kínálata idén is kiemelkedő, nem csak pozíciókat, állásokat találhatnak a hallgatók a Főépületben felállított standoknál, hanem szakmai gyakorlati helyeket, önkéntes munka-lehetőségeket és külföldi ösztöndíjakat is.

Kötelességünknek érezzük, hogy emlékezzünk, és emlékezni tanítsuk a következő generációkat – hangsúlyozta Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke szombat este a Nagytemplom előtt, ahol Magyarország függetlenségének 175. évfordulója alkalmából az épület homlokzatára vetített különleges animációval elevenítették fel a történelmi eseményeket.

A mozgásszervi megbetegedések korai diagnózisát és kezelését segíthetik a Debreceni Egyetemen végzett, a vázrendszeri rendellenességekkel, illetve őssejtekkel foglalkozó kutatások. A kutatócsoportok legújabb eredményeiket egy pénteki tudományos ülésen mutatták be.

Oktatói, kutatói és hallgatói mobilitást, valamint közös képzéseket és kutatási projekteket kezdeményez a Debreceni Egyetemmel a Samarkand State Architecture and Construction University, az erről szóló megállapodást az intézmények rektorai írták alá csütörtökön. Cigdem Turkyilmaz a Műszaki és a Gazdaságtudományi Karra is ellátogatott.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika eszközparkja többek között testösszetétel-elemző mérleggel, EKG készülékkel és defibrillátorral bővült. Az eszközöket a Labtech Kft. ajánlotta fel a Gyermekklinika Alapítványa „Gyermekeinkért" alapítványnak. A cég emellett vizsgálóágyakat és bútorokat is adományozott az intézménynek.

A vállalkozási és innovációs ismeretek bővítését, a kutatáshasznosítást, a kutatási eredmények piacra kerülését segítő mesterkurzuson vehetnek részt az elkövetkező hetekben a Debreceni Egyetem és a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kiválósági PhD-ösztöndíjas doktorandusz hallgatói. Rektori kezdeményezésre Gémesi Zsolt innovációs szakember vezetésével öt alkalommal fejleszthetik ismereteiket annak érdekében, hogy tudományos eredményeiket a jövőben a társadalom szolgálatába állíthassák.

A Debreceni Egyetem hallgatói és kutatói közül került ki hazánk legtöbb Fulbright ösztöndíjasa – hangzott el a világ legrangosabb ösztöndíjprogramjának idei pályázatait bemutató tájékoztatón a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodájában. A Fulbright révén évente 25 hazai hallgató, kutató, illetve oktató számára nyílik lehetőség tudományos kutatói munkára, szakmai tapasztalatszerzésre az Amerikai Egyesült Államokban.

Mátyus László, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja újabb négy évre kapott megbízást az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) Orvos- és Egészségtudományi Szakmai Bizottságának vezetésére. A professzor elnöki megbízólevelét az OTDT keddi ülésén vette át.

Az egyetemi polgárság feltöltődését és kikapcsolódását szolgálja, valamint új kedvezményeket biztosít a Debreceni Egyetem és a ZOO Debrecen új együttműködési megállapodása. A szerződés alapján az idei egyetemi családi napot létszámkorlát nélkül rendezik meg, a belépés és a programok ingyenesek lesznek. A megállapodást Bács Zoltán kancellár és Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark ügyvezető igazgatója írta alá kedden a debreceni állatkertben.